2013. február 19., kedd

Kávézás tudományos alapon

Szeretem a kávét, nagyon. Szeretem a szertartást, ahogy kezdődik vele a reggel, vagy éppen egy elnehezült irodai napon segít át. Szeretem, ha kávézás az apropója egy találkozásnak, szeretem kipróbálni az új kávézókat, de a kedvenc helyeimre is szeretek rátalálni. Az egyik most az Eco Cafe az Andrássy úton, mert nem számítanak fel plusz költséget sem a zabtejért, sem a nyírfacukorért, ráadásul kedvesek is. (A poszt írása közben realizáltam, hogy a Déli pályaudvarnál is van egy.)
Ezért is nem értem azt a picit fölényes választ, amikor valakit megkérdezek, hogy kér-e egy csésze kávét, hogy ő bizony már nem kávézik. Leszokott. Erről le kell szokni? Miért? Én biztosan nem fogok és megmondom, miért.

A kávé, bármily meglepő, annak ellenére, hogy élvezeti cikk, nem ártalmas. Hogy oly könnyen elhiszünk róla minden rosszat, csak arról szól, hogy nem tiszta a lelkiismeretünk, ha élvezünk valamit. Ha csak az élvezet a baj, megteheti, hogy hidegen vagy túlcukrozva issza, esetleg az instant kávét por alakban kapja be, mint Mr. Bean. De tulajdonképpen nyugodtan élvezheti is, mert úgy tűnik, a kávézásnak az élvezeten túl számos egészségügyi előnye is van. - írja Szendi Gábor egyik cikkében.

Tessék tehát 10 élettani hatás, miért is igyunk kávét - persze nem cukorral és nem tehén tejjel -, ha nem elég az, hogy egyszerűen finom.

1. Több vizsgálat bizonyítja, hogy a koffein gátolja a tumornövekedést, fokozza a kemo- és sugárterápiák hatását. Egy amerikai vizsgálatban csupasz egereknél UV besugárzással bőrrákot alakítottak ki, s a koffein tartalmú oldattal itatott vagy ecsetelt egereknél 70%-kal kevesebb tumor képződött.
2. Olasz, amerikai és japán vizsgálatok igazolják, hogy a kávéfogyasztás erős védőfaktor a májcirrhosissal szemben. Napi 3-4 csésze kávé 80%-os biztonságot jelent.
3. A rendszeres kávéfogyasztóknak 50-80%-kal csökken a Parkinson betegségre való esélyük.
4. Asztmásoknak ajánlott a napi minimum három kávé fogyasztása, amely két nagy vizsgálat szerint dózisfüggő mértékben csökkenti az asztmás rohamok számát és súlyosságát.
5. A koffein növeli a fizikai munka hatékonyságát és intenzitását is, ezért ha Ön sportol, vagy fizikai munkát végez, érdemes edzés vagy munka előtt kávéznia.
6. A koffein fájdalomcsillapítókkal együtt adva fokozza a gyógyszerhatást, s így akár 40%-kal kevesebb hatóanyag is elég. A tenziós fejfájást a kávé képes önmagában is és a gyógyszernél tartósabban is enyhíteni.
7. Egy 1999-es vizsgálat kimutatta, hogy dózisfüggő mértékben 40-45%-kal csökken kávéfogyasztóknál az epekő kialakulásának a veszélye.
8. A kávéfogyasztás a diuretikus hatás miatt 10%-kal csökkenti a vesekő kockázatát is.
9. A szíveredetű halálozás sejtszintű megelőzését is eredményezi a kávé, mivel már egyetlen csésze kávé -függetlenül a koffein tartalomtól, egy órán belül gátolja a vérlemezkék kicsapódását. További jó hír, hogy a rendszeres kávézás csökkenti a gyulladást, emeli a HDL szintet és csökkenti a koronáriák meszesedését.
10.  DNS-t számos környezeti hatás és az öregedés is károsítja. Kiderült azonban, hogy a kávézás csökkenti az oxidációs hatásokra bekövetkező DNSA károsodást. Egy 2011-es vizsgálat igazolta, hogy a kávé hatására csökkenő DNS károsodás az egyik oka a rákkockázat csökkenésének. A rendszeresen kávézóknak 13%-kal, az erős kávézóknak 18%-kal csökkent általában a rákkockázata, de a kávé specifikusan véd a prosztata, a mell-, a vastagbél- és végbél-, a torok-, a nyelőcső-, a máj-, a hasnyálmirigy-, a hólyag- és a méhrákkal szemben.

Tehát, akkor újra kérdezem. Kérsz egy csésze kávét? 

Érdemes elolvasni Szendi Gábor: A kávé rehabilitációja című cikkét, illetve a kávé egyedülálló egészségvédő hatásairól itt olvashatsz.

2013. február 11., hétfő

Csokoládé mousse (nem) csak haladóknak

Imádom a csokoládé mousse-t, de tegye fel a kezét, aki nem! Én nem ismerek ilyet. Gyakorlatilag nincs az a verzió, ízesítés, vagy mennyiség, amit ne tudnék felfalni. Annyi bonyolult, cukros, lisztes receptet olvastam már, meg olyat is, ami mikróban készül (?).

Na lássátok most az enyémet! Igazából Mezei Elmirától tanultam. Készüljetek fel a nehézségekre!

Hozzávalók 2 személyre:
2 érettebb és 2 normál banán (az sem baj, ha egyformák, csak így jobb lesz az állaga és az édessége)
5-6 evőkanál holland (legalább 20-22%-os natúr kakaópor)

A banánokat tedd egy magasabb falú tálba, turmixold őket jó habosra. Keverd hozzá a kakóport és voilá! Készen is vagyunk! :)

Lehet persze turbózni, a képen puffasztott amaránt van a tetején. Vagy alulra turmixolt gyümölcs, a mousse-ba egy kis narancs héj. Vagy bármilyen rétegeket kitalálhatunk. De magában is isteni!

Szóval mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a 100% paleo, 3 perc alatt kész!